Mindig olyan nehéz belefogdni és elkezdeni valamit. Annyira ügyetlennek érzem magam közben, mert nem tudom, hogyan lenne célszerű elkezdenem és tapasztalatom sincs benne hiszen mivel még soha nem csináltam soha nem is kezdtem el.
Annyira sokfélék most az érzelmeim. Egyrészt már fél éve kiderült, hogy Anyát előléptetik a munkahelyén, ami tök jó mert tök sok pénzt fog keresni viszont emiatt el kell költöznünk. Annyira nem bánom mert az itteni barátaim annyira nem állnak közel hozzám és ha belegondolok nagyon menő dolog lesz Budapestre járni gimibe. Mégis van bennem egy megszokás amit úgy érzek nehéz elengednem. És ennek tuti köze van ahhoz és, hogy kicsit bűntudatom van attól, hogy valójában nem visel meg annyira ez az elköltözés. Mert (nagyon sajnálom, hogy csapongok) ha belegondolok igazából úgyis véget ért volna a kapcsoaltunk hiszen mindannyian elballagtunk az általános iskolából és új sulit fogunk kezdeni szeptembertől. Azzal a különbséggel, hogy én az ország legmenőbb városában ahol ezer meg egy programot lehet csinálni, tele van plázával és rengetek hellyel. 😊
Arra gondoltam, hogy szeretném megörökíteni az emlékeim és szenvedéseimet ezért elkezdem ezt a blogot a gimis éveim alatt. Biztos vagyok benne, hogy néha awkward lesz de tuti, hogy izgalmas és szép emlék lesz később visszaolvasni.
Most éppen depressziós vagyok mert az augusztusi 20-i tüzijátékot mindig a barátaimmal töltöttem, de most Anyának fontos elintéznivalói vannak a héten és ezért fel keleltt utaznunk, aztán mivel minden napra volt valami Anyának nem volt kedve oda-vissza utazgatni a két város között. Na mintha nem ezt csinálná már egy fél éve. Most ahelyett, hogx a barátaimmal lennék Anyával fogom nézni a tüzijáték és megint csak álmodozhatok arról, hogy egyszer majd a szerelmemmel töltöm ezt a napot. Na persze, majd egyszer, de leginkább soha.
A dolog jó oldala viszont , hogy szerencsére egy hét múlva végre megszűnik az ingázás, nem kell többé pakolászni és idegeskedni mert minden dolgunk már az új lakásban lesz. (Ez azt is jelenti, hogy többé nem kell Anya hisztijét hallgatnom, hogy hogyan tudnék neki jobban segíteni, aztán pedig konkrét dolgokat nem mond, csak elvárja, hogy találjam ki a gondolatait!)
Szóvaaaal ennyit a szomorkodásból, Zsombor próbáld meg nézni a dolgok jó oldalát. Remélem a gimiben lesznek olyan emberek akik kicsit megértenek.
Mára Anya azt találta ki, mert, hogy szerinte biztos totál depis vagyok azon, hogy nem tudom ezt a napot a nem létező barátaimmal tölteni, ezért estére foglalt asztalt egy menő tetőteraszos helyre vacsorázni és onnan fogjuk nézni a tüzijátékot együtt. Viszont anya beközölt nekem egy szabály: Tilos vinnem a telefonomat.
De így hogy fogok menő képeket csinálni? ☹️ Azt hiszem be kell fejeznem az írást mert Anya ordít, hogy ideje elkezdenem készülni.
A mai nap ♥ Tökéletes volt.
Azta milyen jó az új lakás! (Nagymamámék régi háza amit eddig albérletbe adott ki Anya, de mostmár mi fogunk beköltözni! Az erkélyről látszik a Margit-sziget és nagyon közel van a Parlament. 😊 Ennél királyabb nem is lehetne! Ja! És mivel Anya még mindig próbálja kompenzálni a költözés okozta nem létező depressziómat kaptam egy analóg fényképezőgépet, ami azonnal kinyomtatja a fotókat! Cool!
Most, hogy elkezdtem ezt az egész blogot, remélem majd egyszer vicces lesz visszaolvasni ezt az egészet. (Vagyis nagyon is remélem, hogy vicces lesz, nem pedig szomorú) *AGGODALOM*